Jógakaland
máj
31
DM Gyereknap 10:00-18:0

A gyerekjóga jótékony hatásai - miért ajánljuk minden gyerkőcnek?

Minden szülő (és hozzátartozó) legfőbb vágya, hogy a számára legkedvesebbek, a gyerekei mindenből a legjobbat kapják. Természetes kívánság ez, hiszen a kicsik egészségének megőrzése, fenntartása ekkor még a felnőttek feladata. A gyerekjóga egyszerre segít a harmónia megtalálásában testi és lelki szinten. Egyszerre fejleszti, nyugtatja a gyereket, így a megfelelő mese kiválasztásával más és más problémát kezelhetünk vele. Ami miatt pedig az utóbbi időben még inkább népszerű mozgásforma lett, nem más, mint a gyógyító hatása: babakorból visszamaradt mozgásokat, vagy az akkor fontos mozgások kimaradását egyaránt kiküszöbölhetjük a jógával, és nem is beszéltünk még a prevenciós céllal végzett gyakorlatokról. Minden korban megtalálhatjuk azt a módot, amikor már a gyereket rábírhatjuk a gyakorlatok végzésére, csak a megfelelő eszközökkel kell hozzá közelednünk a saját életkorának megfelelően. 


Csíki Mariann a könyvbemutatónkon

Kedvenc gyerekjóga oktatónk, Csíki Mariann nagyon sokat tudna arról mesélni, miért is jó és fontos dolog, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerkedjenek a jógával. A legfontosabb testi és lelki szintű hatásait összeszedtük Nektek, ez persze csak a számos jótékony tulajdonság közül csak néhány, de talán a legtöbb kisgyermeket érinti.

Testi szinten a gyermekjóga segít: 
  • a helyes testtartás kialakításában
  • védeni a gerincet
  • kezelni a lúdtalpat
  • idegrendszeri éretlenség fejlesztésében (figyelemzavar, magatartás zavar, érzékelő központ fejlesztés, egyensúly fejlesztés, jobb és bal agyfélteke kommunikációja)
Lelki szinten:
  • fejleszti az érzelmi intelligenciát
  • segít az érzelmek megélésében, kezelésében, irányításában, kifejezésében
  • az önbizalom növeli
  • kiegyensúlyozottá válik a gyerkőc
  • segít a helyes önértékelés kialakulásában
  • a szorongást, feszültséget oldja
Tipp: Nézd meg eseménynaptárunkban, mikor és hol jógázhat velünk legközelebb gyermeked!



 
Copyright © JÓGAKALAND 2017 - Minden jog fenntartva.
Minden tartalom akár csak részbeni felhasználása, kizárólag csak a JÓGAKALAND előzetes jóváhagyásával lehetséges.


X