Boldoggá és tudatossá tenni a gyerekeket
A kreatív és inspiráló erőt, ami a Jógakaland világában munkálkodik a
365let szikra blog írója, Szlafkai Éva is megérezte. Szikrának, vagyis olyan gondolatébresztő témának választott minket is, amivel az olvasóit buzdítja minden nap a magazinblogján. Dórival beszélgetett arról, hogyan született meg a Jógakaland világa, hogyan fejlődik folyamatosan és mi a legfőbb küldetésünk.
Olvassátok el a teljes interjút.
Miért fontos a jóga a gyerekeknek és hogyan hat az életükre? Elképesztően pozitív hatásai vannak, mint például a mozgáskoordináció és az EQ fejlesztése, felnőttként pedig majd a stresszlevezetésnél is nagy hasznát veszik. Bánhidi Dórit (Pandarte blog) és férjét, Schallinger Richárdot saját gyermekük születése indította el egy igazán mesés úton. Olyan tudatos szülőkhöz szólnak, akik szeretnék fejleszteni a gyermeküket és szeretnék, hogy minél hamarabb megismerkedjen a jótékony hatásaival. Így született meg a Jógakaland mesés és dizájnos világa, útjukat pedig tündéri aranyos erdei segítők szegélyezték?
Dóri évek óta vezeti népszerű PandArte dizájn blogját, ám az anyasággal egy új szerelemmunka is helyet kért magának az életében, ezáltal pedig más szülők és persze gyermekeik életére is pozitív hatással lehet. Hogy miként? Elmeséli.
Hogyan nőtte ki magát a népszerű PandArte dizájn blogból egy menő gyerekjóga-márka?
Ez egy elég hosszú folyamat, ami még most is tart. A blogomat már 7 éve írom a legkülönfélébb kreatív ötletekről és tervezőkről. Mindig is az töltött fel teljesen, ha láttam hogyan született meg egy ötletből egy egész világ, amit most nevezzünk márkának, de ennél sokkal többről van szó. Egy önazonos világról, és életről, amiben szabadon találhatsz ki és alkothatsz meg olyan dolgokat, amikkel örömet okozol, segítséget nyújtasz vagy éppen inspirálsz. Eddig írtam az ilyen emberekről, akik erre képesek, de egy idő után én is szerettem volna közéjük tartozni.
Körülbelül négy éve a design mellett másik nagy szenvedélyemmé vált a jóga. Amikor pedig terhes voltam, megfogalmazódott bennem egy gondolat: Azt szerettem volna elérni, hogy a kisfiamnak átadhassak egy olyan szemléletmódot, ami a gyerekkorát izgalmassá, játékossá teszi. Felnőtt korára pedig jó alapot biztosít a nyugodt és kiegyensúlyozott élethez. Így született meg a Jógakaland világa.
Erdei jógakaland mesekönyv
Családi vállalkozásról van egyébként szó, amire különösen büszke vagyok, hiszen Ármin apukája, Schallinger Richárd írta a mesekönyvet, merthogy a Jógakaland alapja az
" Erdei jógakaland " című mesekönyv. Ez egy olyan különleges történet, amit a szülő a gyermekkel együtt élhet át, így együtt játszva fedezitek fel a gyerekek rejtett adottságait, miközben játékosan fejleszti is őket.
Az alkotók: Ricsi, Dóri és Ármin:)
Erdei történetünkben a jógázás elemei egy mesekeretre vannak felfűzve, és ahogy a mesében gördülnek egymás után szépen a mondatok, úgy jönnek a gyakorlatok is folyamatosan áramolva. A mese főszereplője újabb és újabb izgalmas kihívásokkal találja szembe magát, amiket úgy tud teljesíteni, ha elvégzi az adott jógagyakorlatot. Így észrevétlenül csempésszük be a gyerekek mindennapjaiba a jógázást, aminek számtalan jótékony hatása van, például segíti az érzelmek megélését és kifejezését, a koncentrációt és a mozgásfejlődést.
Azt mondod, hogy az anyaság elindíthat egy másik karriert?
Oh szerintem ez gyakorlatilag garantált. Még mielőtt én is az lettem, rengeteg anyukával beszélgettem, akik a szülés után teljesen más dologba vágtak bele, mint azelőtt. Összességében elmondható, hogy az anyaság olyan energiákat szabadít fel az emberben, amiket előtte nem is igazán ismert. A nők elkezdik megtalálni és megvalósítani magukat. Sokan, ha megtehetik nem mennek vissza oda dolgozni, ahol mások elképzeléseit és álmait valósították meg, hanem elkezdenek a sajátjukkal foglalkozni!
Miért pont a gyerekek? Sőt, miért kell a gyerekeknek megismerkedniük a jógával?
A gyerekek a legfogékonyabbak mindenre! Jóra és rosszra egyaránt. Rengeteg pszichológiai szakirodalom számol be arról, hogy gyakorlatilag gyerekkorunk határozza meg a későbbi életünket, ezt látom és meg is tapasztalom magamon is.
Ezért, ha időben, minél hamarabb, akár már 2-3 éves kortól megismertetjük őket például a jógával, aminek elképesztően jó pozitív hatásai vannak, akkor sokkal kevesebb nehézséggel kell megküzdeniük. Persze egy gyerekjóga közel sem olyan, mint a felnőtt, ennek is korosztályos sajátosságai vannak, de játékosan már el lehet kezdeni tanítani az alapokat akár bölcsis korban is. Kiegyensúlyozottabb és tudatosabb életet tudnak majd élni!
Kisfiammal jógázunk:)
Képzeld csak el például azt, hogy egy embernek a jóga a mindennapjai részévé válik, mivel gyerekkora óta ismerkedik vele, így naponta gyakorol mondjuk 30 percet. Abban a 30 percben, az ászanák és légzés harmonikus találkozásban, feldolgozza, majd elengedi a stresszt, és a feszültséget, ha éppen erre van szüksége, vagy egyszerűen csak energetizálja a saját testét, és feltölti magát, hogy könnyebben vegye a napi feladatokat. Ami még fantasztikus szerintem a jógában, az a JELENLÉT, amit manapság nagyon nehezen teremtesz meg magadnak, próbálj meg nem agyalni semmin, ez a legnehezebb. Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen millió inger ér minket nap mint nap, és ahogy látom, ez egyre durvább lesz!
Honnan ez a cuki dizájn?
A cuki design Széll Adrienn grafikusnak köszönhető. Adrit már évek óta ismerem és nagyon szerettem volna vele közösen dolgozni, de arra álmomban sem mertem volna gondolni, hogy egy ilyen nagy dologban tudunk majd együttműködni, hiszen ő illusztrálta a mesekönyvünket és ő készítette el minden más termékünk grafikáit is. Nagyon szeretem a játékos és különleges stílusát. A mese állatfigurái egyébként több olyan design terméken is visszaköszönnek, amik a jógázáshoz köthetőek, illetve nem csak szépek, de praktikusak is, mind a gyermek, mind a szülők számára.
Ki a kedvenc szereplőd, miért?
Az összes erdei állat! Ricsi nagyon jók kitalálta a karaktereiket. Van egy Durmi Macink, aki egyébként a logónkban is szerepel, ő egy csupaszív, nagy barna mackó, aki megmenti a többi kisállatot az esőzéstől és otthont ad nekik. Aztán ott van Röpcsi, aki tud, de nem szeret repülni, Kukker a mélabús vakond, Hamuka a vagánykodó Borz, Fintor és Cingi, a félénk kisegerek, és Hopp, a nagy igazságérzettel megáldott nyuszi. Imádnivaló mindegyik kis karakter, amikkel Ricsi egy-egy gyermeki tulajdonságot emelt ki.
Kik szoktak vásárolni tőletek és hogyan találkoznak a jógakalanddal?
Nagyon változó! A jógás mesekönyvünket és kártyajátékunkat nagyon sok pedagógus és gyerekjóga oktató vásárolta már meg. Ennek nagyon örülünk, hiszen szakmájukból adódóan általuk jut el a legtöbb gyermekhez a jógázás öröme. Több óvónéni is küldött már nekünk képes élménybeszámolót arról, hogyan jógáznak a gyereke Durmi Macival együtt.
A másik nagy célközönségünk a tudatos szülők, akik szeretnék fejleszteni a gyermeküket és szeretnék, hogy a gyermekük minél hamarabb megismerkedjen a jógával és a jótékony hatásaival.
Vannak köztük olyanok, akik jógáznak, ők a gyakorlottabbak, de vannak olyan is, akik nem. Nekik most találunk ki egy 3 órás workshopot Iványi Réka gyermekjóga oktatóval. Megmutatjuk nekik, hogyan használhatják otthon a könyvet és kártyajátékunkat a leghatékonyabban. Egyébként a weboldalunkon minden termékünket megtalálják, a Pici Piacra is járunk a standunkkal, és több Jógakalandos dolgot is találnak a Babyberry és Barátai üzletben.
Te miként használod fel a gyermeknevelésben a jógakalandot?
Mi Árminnal éppen ott tartunk, hogy kezdi utánozni egy-két jógás mozdulatomat. Most kezdtem el előtte is jógázni, ami őt remekül szórakoztatja. De ez normális, ez a kezdet, aztán ebből egyre több mozdulat lesz. Egyébként amióta a BOOKR Kids magyar alkalmazásból is letölthető a mesénk, nyitottabb rá, hiszen ott animálták is a történetet!
Itt bele tudtok nézni, hogyan működik a BOOKR Kids applikációban a mesénk!
A másik amit imád, az a
jógapárnánk, imád rajta ülni, aminek nagyon örülök, mert a töltetének köszönhetően nem esik be a gyerek alatt, egyenesen tartja a gerincét, rajzolás, gyurmázás stb. közben is. Úgyhogy egyre több dologgal ismerkedik már az én kisfiam is. Alig várom, hogy jöjjön Ő is, amikor jógát tartunk a gyerekeknek.
Mi a márkátok missziója?
Boldoggá és tudatossá tenni a gyerekeket és velük együtt a szülőket.